Categories Menu
Telekommunikációs szektor

Telekommunikációs szektor

A telekommunikációs szektor elvárásai térinformatikai szempontból igen széleskörűek, mind a műszaki, mind pedig az üzleti alapú elemzések készítése alapvető fontosságú.

Az infrastruktúra nyilvántartás- és kezelés számára elsősorban a CAD-es, mérnöki rajzolás és tervezés a fontos, ha például több ezer km hosszú vezetékek vagy adótornyok feltérképezéséről beszélünk: egy térképen megvizsgálható, hogy a vezetékek mely településeket érintenek, vagy a rádióhullámok hatósugarának lefedettsége mekkora területre terjed ki.

Az üzleti nyilvántartás, forgalmi potenciál mérése legalább akkora fontossággal és jelentőséggel bír, mint a műszaki tervezés. Az erős versenyhelyzet miatt ügyfélmegtartási képesség a legnagyobb kihívás a szektor számára. A legfontosabb üzleti KPI mutatókat térképen ábrázolva kiemelhetőek az alul teljesítő régiók vagy megyék, ezeken belül pedig adott városok vagy utcák ahol ügyfél lemorzsolódás történt. E területekhez visszakereshetőek az egyéb kapcsolódó ? pl. demográfiai, gazdasági – adatok, melyek segítségével pontosabb képet kapunk a helyi igényekről és továbblépési lehetőségekről.Ugyanakkor a két szempont egymást erősíti, mivel egy potenciális területen vezetett nyomvonal jóval hamarabb térül meg, mint egy kevésbé releváns területen kiépített vezeték. Így elkerülhetőek a kockázatosabb területek, az üzletfejlesztést biztos alapokra helyezve.

Tovább olvasom
Településtervezés

Településtervezés

Műszaki térinformatikai megoldások
Önkormányzatok, tervező cégek

A PBBI MapInfo térinformatikai szoftvercsalád egyszerűen kezelhető, hatékony és megbízható eszközt kínál a tervező cégeknek és önkormányzatoknak egyaránt. Desktop térinformatikai szoftvercsomagunk, a MapInfo Professional, immár 20 éves múltra tekint vissza Magyarországon.
Az egyszerű használatot előtérbe helyező fejlesztések és a folyamatosan bővülő funkcionalitás tette népszerűvé a MapInfo Professional szoftvercsomagot.

Miért hasznos Önnek PBBI MapInfo Professional szoftvercsomag?

Csökkentse működési költségeit!

A szoftver fejlesztésénél kiemelten kezeljük az egyszerű használatot és a gyorsabb működést.
A MapInfo Professional számtalan újítása közül ki kell emelni a térképi rétegek kezelését, a minden korábbi megoldásnál egyszerűbb és átláthatóbb új rétegkezelő panel bevezetését.
A tervezési munkát hatékonyan segíti a szoftverbe integrált CAD funkcionalitást kínáló MapCAD eszköztár.
A különböző tervezőszoftverekből és térinformatikai adatforrásokból származó adatok legtöbbjét közvetlenül képes megnyitni az alkalmazás. Ilyen formátumok a TAB, a MIF, a Shape és a DBF fájlok. Közvetlenül tölthetünk be adatokat Microsoft Excel, Access adatforrásokból. A speciális formátumok is könnyen importálhatók, illetve konvertálhatók a beépített konverter alkalmazással. Többek között DXF, DWG, DGN, KML, GML, XML állományok feldolgozása is megoldott a MapInfo Professional alkalmazás segítségével.

Növelje hatékonyságát!

A rövid határidők és az általánosan alacsony projektkeretek miatt egyre fontosabb a hatékonyság növelése. Ezért kínálunk szoftvereink mellé professzionális oktatást és terméktámogatást. A MapInfo Professional desktop térinformatikai megoldás széles funkcionalitása, alacsony bekerülési és fenntartási költsége kisebb vállalkozások részére is elérhetővé teszi a hatékony és jogtiszta térinformatikai eszköz használatának kiemelkedő előnyeit.

Tegye hatékonyabbá vállalati kommunikációját!

A magyar tervezőirodák legtöbbje használ PBBI MapInfo technológiát, így egyszerűbbé válik a különböző tervek, térinformatikai adatok cseréje, használata Ön és partnerei között.

Tovább olvasom
Bank- és biztosítás

Bank- és biztosítás

Mapinfo megoldások a pénzügyi szektorban
Bank-és biztosítás

A földrajzi helyhez köthető adatok stratégiai fontosságú szerepet játszanak a bank- és biztosítási szektorban. A megfelelő telephely kiválasztása, a bank,- és ATM hálózat optimalizálása éppolyan fontos mint a célpiac társadalmi-gazdasági adottságainak alapos ismerete.

Megoldásainkkal tiszta képet kap ügyfeleiről, és a piaci lehetőségekről.

Saját üzleti adatait statisztikai ? demográfiai, jövedelmi, infrastrukturális, gazdasági ? adatokkal kombinálva egy térképes felületen láthatja viszont, ahol akár utca szinten is elkülönítheti az egyes célterületeket. Ennek köszönhetően hatékonyan támogatható az üzletfejlesztés, piacbővítés.

A Mapinfo alapú üzleti geomarketing megoldások élvonalban járnak a bank,- és biztosítási piac területén.

Tovább olvasom
Kereskedelem

Kereskedelem

Vonzáskörzet elemzés, konkurencia analízis

A PBS Mapinfo szoftverei és üzleti térinformatikai megoldásai biztos alapot adnak Önnek üzleti sikerességéhez. Gondolt-e már arra, hogy legfontosabb versenytársai közül vajon kik alkalmaznak már professzionális térinformatikai megoldásokat? Tartson lépést velük, alkalmazza Ön is!

A legfontosabb célterületek, ahol a geomarketing megoldások és a professzionális üzleti térinformatika ma már nélkülözhetetlen:

Stratégiai térképek, telephely analízis

Hol találom azokat a kiaknázatlan területeket, ahol adott a megfelelő társadalmi-gazdasági háttér és további üzleteket nyithatnék? Biztos, hogy a megfelelő lokációkba fektetem a pénzem? Nem leszek túl közel a versenytársakhoz és a már meglévő üzleteimhez? Ezekre és ehhez hasonló alapvető kérdésekre kaphat választ a megfelelő ? vállalati, statisztikai, vásárlóerő ? adatok térbeli elemzésével.

Versenytárselemzés, konkurencia analízis

Minden sikeres üzlet a versenytársak felmérésével kezdődik: mit tud a konkurencia felmutatni- és hol? Térképezze fel Ön is versenytársait!

Vonzáskörzet analízis

Legsikeresebb természetesen csak az lehet, aki ? versenytársai ismeretén túl ? tisztában van saját üzleteinek, telephelyének vonzáskörzeti jellemzőivel.

A legtöbb kereskedelmi, kiskereskedelmi vállalat előszeretettel alkalmazza az irányítószámos megkérdezésen alapuló területi forgalmi elemzéseket.

Ennél mélyebb analízis lehetséges, ha ismeri ügyfelei, vásárlói pontos címét. A Mapinfo szoftverrel a címek alapján geokódolt, pontszerű adatok könnyen és gyorsan aggregálhatóak bármely területi szintre, így Ön mikrogazdasági analíziseket is végezhet.

Mekkora az aránya adott területről érkező forgalomnak? Több vagy esetleg kevesebb forgalomra számított? Adott településen van-e az üzletei által kevésbé lefedett terület? Visszaesett a forgalma, mivel a vonzáskörzetében nyitott egy új versenytárs? Vajon honnan csábította el addigi vevőit?
Megtudhatja, ha alkalmazza a vonzáskörzet elemzésekben rejlő szerteágazó lehetőségeket!

Üzleti hatáselemzés, kockázatelemzés

A térképi vonzáskörzet elemzés hozzájárul az optimális vállalati terjeszkedési stratégia kialakításához, többek között a már meglévő bolthálózat elhelyezkedésének figyelembevételével. Összetett üzleti hatáselemzés vizsgálatokat ? pl. forgalom elszívó hatás, impact elemzés és előrejelzés ? végezhet a forgalom területi eloszlásának, az üzletek és versenytársak egymástól való távolságának ismeretében.

IMF (Integrated Mapping Framework)

Komplex, egyedileg fejlesztett megoldásokat kínálunk desktop dobozos megoldásokon felül ügyfeleinknek, amellyel a vállalati infrastruktúrába illeszkedő egyedi riportkészítés automatizálható, és az egyes gyártók CRM és BI rendszereivel együtt teljes körű, automatizált felső-vezetői riportkészítést tesz lehetővé.

Szórólapterjesztés

Szórólap, akciós újság terjesztéséhez, megfelelő terjesztési körzet kijelöléséhez válassza a térinformatika nyújtotta lehetőségeket! Tudja meg, hogy honnan jön a forgalma és találja meg a megfelelő célközönséget, így biztos lehet benne, hogy pontosan azok kapják meg akciós újságait, akik érdekeltek termékeiben.

Tovább olvasom
MapInfo piaci szegmensek

MapInfo piaci szegmensek

A MapInfo szoftvereket 1991 óta forgalmazzuk a gyártó Pitney Bowes Software (PBS) kizárólagos magyarországi partnereként. A MapInfo szoftverekre épülő üzleti, tervezői és logiszti­kai térinformatikai rendszerek piacvezetők a térbeli elemzésen alapuló intelligens megoldások és a geomarketing területén.

A MapInfo szoftverekkel készíthető elemzések és térképes kimutatások alapja a különféle ügyfél adatbázisok – például vásárlói adatok vagy önkormányzati nyilvántartások – valamint statisztikai adatbázisok térképen való együttes megjelenítése, melyek célja üzleti összefüggésekre, adott elhelyezkedésből fakadó előnyökre vagy éppen egy önkormányzat aktuális teendőire való rávilágítás. E megoldásokra a következő fő szektorokban találunk példákat:

– Kereskedelem

– Bank- és biztosítás

– Önkormányzatok és településtervező cégek

– Telekommunikációs szektor

Tovább olvasom

Kedves Látógatónk!

A Varinex-CADStudio Kft. neve megváltozott a következőre: Arkance Systems HU Kft.

Vállalatunk cégjegyzékszáma, adószáma, székhelye és egyéb adatai nem változnak. A vállalat vezetősége és munkatársai is változatlanok, ahogy a biztosított termékek és szolgáltatások köre is.
Üdvözlettel:
Arkance Systems Hungary